Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


versek

2012.05.08

                                                                             Te

Amikor sirtam, te megvigasztaltál,

ha valami bántott,neked kiönthettem lelkemet.

Szívem romokba hevert,de te összeraktad.

Lelkem beteg volt,de te meggyógyítottad.

Ajkam hideg volt,forró csókot leheltél rá.

Ha támasz kellett,rád mindig számíthattam.

Ha bántottak,te megvédtél.

Te voltál a mindenem,mondd miért hagytál el engem?

                                           A legrosszabb érzés

A legrosszabb érzés,ha nincs kire támaszkodj,

ha nincs,ki azt mondja szeret,ha reggel senki se

csókol édesen,senki sem becézget kedvesen

Ha szükséged lenne egy társra de nincs,ha még

egy kedves szó sincs.Ha nem fogja senki két kezed,ha  nem

érzés kellemes érzések.Ha fáj ez a magányos,szomorú élet,tedd jobbá

szebbé,nézd mindennek a pozitív oldalát.

Ne fájjon ami nincs csak a jövőbe tekints!És biztos vár majd téged

egy nagyon boldog élet.

                                                  Furcsa lények                                                                                   A sok ki nem mondott szó,a sok üres tekintet.

   Belépvén a terembe a halálos riadt csend.

Furcsa lények az asztalnál ülve,mélyen elgondolkozva,vizbe kortyolva elmélkednek.

Arcukon a nehézségek,problémák,a múlt fájó dolgai ülnek.

Összeráncolt homlokok,szomorú szemek,tekintetek,kiabálni sírni,meghalni vágyók sokasága.

Legbelül tudom teljesen összetörtek hiszem látszik rajtuk bárhogy is próbálják leplezni.

De ez jutott nekik,ez a sorsuk,nincs mit tenni.

                                          Szemem káprázik

Ülök kinnt a széken,nézem a tájat,a rétet,a pusztát,az erdőt,kémlelem

az ég kékjét,hallgatom a madarok csicsergését.

Eltűnik minden,most mi történt?Kérdezem magamtól.

Egy pillanat sötétség és:Lángol a puszta,a rét,a táj sem olyan szép már,vérző mezők,piros rét,ordító erdők,vérszínű levelek,lelőtt madarak.

Szemem káprázik vagy mi történt olyan hirtelen,moi változott?

Két ember a levegőben sétál,kéz a kézbem,csókolózva szerelmesen.Szép illúzió?

De mindez nem igaz.Csak agyam örűlt,hullámzó futó kereke,jelzése,amit mind látok?!

                                           Nem is veszed észre...

Nem is veszed észre,hogy mi történik körülötted.

Összesúgnak a hátad mögött az emberek,és nem mondják

a szemedbe amit gondolnak rólad.Elárulnak azok is akik a barátaidnak mondják magukat,de te ebből semmit sem érzel,

azt hiszed minden rendben van.Szörnyűek az emberek akik elhitetik veled azt ami nincs is,és hülyének néznek,kihasználnak!De te sajnos továbbra is mész bele a csapdákba,és nem tudsz az egészből semmit.

Áldozat vagy , a világban...

                                           

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...
 

(Kormányos Sándor)

Néhány apró kis mosoly,
ma már csak erre futja:
A kacagás hol gyöngyözik,
áruld el hát, ki tudja?

Mondd, csak mondd, mi lett velünk
s mi lesz, ha nemsokára
már nem rímelnek mondatok
a vágyak verssorára?

Nem talál többé a szó
a kettőnk ritmusára,
s mit nem mondtunk ki ott marad
majd, vers nélkül bezárva.

Minden ami versbe nő
a szívhez van kikötve,
és minden minden vers Te vagy:
Most és mindörökre...
 

(Kormányos Sándor)

Fiatal vagyok,
Ám egyet tudok,
Bármilyen rossz is az élet,
Egyet sosem szabad elfelejteni!
Ne dobd el magadtól!

Oly nagy dolgok
Nem történhetnek veled,
Mi indokolná azt,
Hogy megtedd!

Hogy honnan tudom?
Hidd el nekem,
Megfordult fejemben,
De egy különleges erő nem engedte!

Újra és újra előjön mostanában,
De elgondolkodom,
S nem jutok másra, csak arra,
Nem, én nem vagyok,
S nem leszek gyáva!

Igen!
Gyávaság megtenni,
Mert félsz az élettől,
Félsz a kudarcoktól!

Ha megfordul fejedben,
Gondolkodj el rajta, mit veszítesz!
Én megmondom neked,
SOKAT!
Családot, barátságot, szeretetet, szerelmet!

Mit nyersz, ha mégis megteszed?
Minden fájdalmat elkerülsz,
Minden rossz dolgot,
De nem élheted meg az élet szépségét!

Tehát gondolkozz el rajta,
S mérlegelj!

Én megtettem!
Segítettek is nekem,
S még itt vagyok,
Amit köszönök!!!

Udvaron ül, a kispadon...
szeretteit nagyon várja;
gőzölgő ebéd az asztalon,
hozzákezdett még hajnalon,
a fáradtságot sem bánja...

Hallgatja a szellő dalát...
kezében simogatás van,
elfelejti minden baját,
ebédre jön ma a család;
derű lakik mosolyában.

Most a szíve nagyot dobban,
- ideértek: hála érte!
Siet ki eléjük gyorsan,
szemében víg szikra lobban
ima rebben fel az égre.
 

(Lupsánné Kovács Eta)

Egyik percben még megvolt mindened
Kezedben tartottad az életedet
Minden fiókban zsúfolt emlékek
Falon lógó színes fényképek
Eltűnt minden, ami eddig egyszerű volt
Nem maradt más, csak falon egy szürke folt.

Sorsom örökké fogva tart
Csak hamis álarcokkal takart
Újabb álmokat küld el nekem
És nem érdekli, mi lesz velem

Kimondott szavak mást jelentenek
Hiába keresed elveszett életedet
Reményed rég csak megkopott fogalom
Eltévedtél kijárt utadon
Eltűnt minden, életed mássá vált
Az örvénylő folyó végleg magával ránt

Sorsom örökké fogva tart
Csak hamis álarcokkal takart
Újabb álmokat küld el nekem
És nem érdekli, mi lesz velem

Félek, hogy hiába kérdem
Hová lett az emberi érdem
Nézem, és nem értem
Hogyan válik porrá minden
   

(Hóbor Tamás)



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.